Megnéztük a dupla Szabó-filmet, a Szabó Magda Femina-díjas regényéből az Oscar-díjas Szabó István rendezésében készült mozifilmet, melynek főszerepét az Oscar-díjas Helen Mirren alakítja, és még a legkisebb epizódszerepben is Marozsán Erika jelenik meg. Hírességfaktor tízes.

Szabó Magda: Az ajtó. Budapest, Európa, 2012. 264.

Sokan meg fogják nézni ezt a filmet. A filmkészítők nem akarták a bevételt a véletlenre bízni. Szabó Magda csupa kiemelkedő műve közül a külföldön legismertebb, negyven nyelven megjelent regényt választották. A főszerepeket külföldön híres színésznők kapták. (Ha a női vonaltól rövid időre eltávolodunk: a legeslegkisebb szerepekben egyébként Jirí Menzel és Szabó István „tündökölnek”, amikor kórházi orvosként benéznek a beteghez. Ez egyben a film legviccesebb jelenete is.)

A nőktől két okból sem érdemes eltávolodnunk. Róluk szól a történet, és a színésznők azok, akik a vállukon elviszik a filmet. Miattuk érdemes beülni a moziba.

Egy többrészes tévéjáték alkalmasabb forma lehetett volna a könyvhöz hű film megalkotására. Miért kellene a könyvhöz hűen elkészíteni egy más eszköztárral dolgozó művészeti alkotást? Azért, mert annyira szerettük a könyvet? Nem kellene. Ha a film adott volna valami pluszt a könyvhöz képest, könnyebben megbocsátanánk, hogy valójában semmi különös nem történt a vásznon, ha úgy tetszik, kicsit csalódnunk kellett. A lényeg valóban benne van a filmben: hogyan közeledik egymáshoz a két erős, különböző múlttal, tanultsággal rendelkező nő, hogyan alakul ki közöttük szeretet.

A könyvet eddig még el nem olvasók számára a történet röviden az, hogy a költő-író házaspár irodalmi mellőzöttsége éppen az események elején, egy nagyobb lakásba költözéskor szűnik meg. Ahhoz azonban, hogy a költőnő írni és az ezzel kapcsolatos társadalmi feladatoknak eleget tenni tudjon, szüksége van segítségre a háztartás vitelében. A munkára Szeredás Emerencet kérik fel, aki már az elszegődéskor megdöbbenti munkaadóit azzal, hogy róluk kér referenciát ahhoz, hogy a munkát elvállalja. Akárkinél nem takarít. Kellemes és különös meglepetések utóbb is gyakran érik a házaspárt, Emerenc ugyanis erős tartású ember, kemény, olykor kegyetlenségig nyers modorú. Zárkózott, titkokat őriz. Én is tudok titkot tartani, a potenciális néző kedvét holmi történetmeséléssel nem szegem. Legyen elegendő információmorzsa, hogy az írónő árulása következtében a pedáns, fegyelmezett, tisztelt bejárónő ajtaja éppen a legrosszabb időpontban tárul fel a kívülállók előtt.

Az ajtó, színes, magyar—német filmdráma, 98 perc, 2012.
rendező: Szabó István
szereplők:
Martina Gedeck (Magda)
Helen Mirren (Emerenc)
Eperjes Károly (Tibor)

A film kevésbé jól sikerült, mint amit az alapmű, az alkotók, a szereplők ismeretében várnánk. A történelmi időszak pontosabb megjelenítését (a 60-as években járunk) annyira nem hiányoltam, bár mindkét fő figura (a politikai okokból mellőzöttségből visszatérő írónő, és a háború alatt, után meglepő áldozatokat és kockázatokat vállaló bejárónő) jelleméhez tudott volna valamit hozzáadni, viszont az idő múlása összességében nem egyértelmű. Egyetlen helyen a filmben megjelenik a „néhány hónappal később” felirat, teljesen szükségtelenül, hiszen az előző téli és az induló tavaszi képsorokból ez nyilvánvaló. Hosszú ideig (két évtizedig) tartott a szinte anya-lánya kapcsolat alakulása, majd fennállása. Valahogy függetlenek egymástól az egyes történetek. A kiragadott epizódok a regényt nem ismerő nézőben olyan érzéseket keltenek, ami a könyvnek nem volt célja. Az írónő a könyvben tényleg (ön)kritikus az önéletrajzi ihletésű hősével szemben, nem mindig ábrázolja vonzónak, de azért nem egyértelműen ennyire gyenge, amilyen jellemvonást a filmben sikerült kiharcolnia. Néhány képsor értelmetlenül hat: a férj egyetlen kirohanása, majd az azt követő, amúgy várakozásoknak megfelelő porcelántörés. Az is előfordul, hogy bár Emerenc az, aki egy pozitív érzelmi közeledése után újra gorombán viselkedik, a filmben az írónő reakcióját érezzük oda nem illőnek. És a film végi viharos képsorokat is felejteném.

Szépek a budai helyszínek, és az epizódszerepekben a magyar színészek (például Szirtes Ági, Koncz Gábor, Börcsök Enikő) nem vallanak szégyent. Az írónő férjét játszó színész szereplőválogatását nem hagytam volna abba a jól csengő név miatt elfogadható ötletnek tűnő Eperjes Károlynál. Akár szeretjük, akár nem kedveljük a színészt, túl sok többletérzelem, előítélet párosul hozzá, semlegesebb művészre lett volna szükség. Azt nehéz megítélni, hogy a Magdát játszó német színésznő, Martina Gedeck helyett egy magyar művész mennyire lett volna szerethető az írónő szerepében. Attól eltekintve, hogy a filmbeli írónő kicsit bujább, dologtalanabb, mint ahogyan a könyvben elképzeltem, a színésznőre más panaszom nem lehet. Hadd említsek meg még egy fontos szereplőt: Violát, a kutyát, akinek szerepe van mind az események alakulásában-alakításában, mind pedig bizonyos emberi jellemek megértésében.

Ha a rendezőnek az volt a fő elvárása, hogy az arcokon kifejeződő érzelmek kapjanak hangsúlyt, amiben Ragályi Elemér operatőr volt segítségére, akkor a közeli képekkel valóban tudott újat adni a filmben a már sok formában (hangoskönyv, színdarab) feldolgozott alapműhöz.

A talán a jövő évi Oscaron is felbukkanó filmet azért ajánlom mégis megnézésre, mert a könyvbéli Emerenc mostantól nincs a fantáziánkra bízva, megkaptuk a valóságos Emerencet, Helen Mirren felejthetetlen, energikus alakításában. Az nem vitás, hogy a film előtt vagy után olvasásra, újraolvasásra, Kútvölgyi Erzsébet előadásában meghallgatásra érdemes Szabó Magda regénye, Az ajtó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.