Biblioterápiás foglalkozásnak adott otthont az EX LIBRIS Könyvtári Alapítvány március 1-jén. A Magyar Írószövetség Könyvtárában tíz résztvevő és négy megfigyelő Sarkadi Imre A gyáva című regényével foglalkozott Sóron Ildikó biblioterapeuta, könyvtáros vezetésével.

A biblioterápia régóta érdekelt minket. Egészen pontosan arra voltunk kíváncsiak már jó ideje: vajon mitől jó egy könyv? Végigkísérheti-e egy történet az életünket, mondhat-e mindig újat? Vajon mit keresünk, amikor újra és újra elővesszük? És mitől érint meg igazán? Elég, ha magunkra ismerünk, életünk egy-egy történésére, egy érzésre, egy fájdalomra, egy szerelemre, s így már megint csak önmagunkkal foglalkozunk? Most már tudjuk, egy biblioterapeuta minderre azt mondaná: naná, még szép, pont ez a lényeg. A lelked, a lényed, az, hogy önmagaddal foglalkozz. Engedd át magadon a művet, nyílj meg és hagyd, hogy hasson rád, hagyd, hogy gyógyítson. Sóron Ildikó már számos irodalomterápiás foglalkozást tartott, korábban futó sorozatának önálló kis csoportmagja is kialakult, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ne várnának új érdeklődőket. „Nagyon fontos célja a könyvekkel gyógyításnak, hogy a művön keresztül a résztvevők közelebb kerüljenek önmagukhoz, merjék megélni és felvállalni érzelmeiket, hogy oldódjanak szorongásaik. Ma például különösen nagy öröm volt, hogy egy régi csoporttag, aki eddig csak passzív megfigyelő szerepet vett fel, most aktív résztvevőséget vállalt, s hozzá is szólt a beszélgetéshez.”

Az irodalomterápiás foglalkozáson mindig egy előre kiválasztott irodalmi művet dolgoznak fel a résztvevők a csoportvezető irányításával. A célzott kérdések az élményszintű feldolgozást serkentik, hogy a csoport tagjai mielőbb bele tudjanak helyezkedni egy-egy regényszituáció vagy szereplő élethelyzetébe, s így mihamarabb megleljék a könyv nekik szóló üzenetét. „Persze, a fejlődés, a gyógyulás üteme mindenkinél más és más, hiszen az egyéni, hogy ki milyen szinten engedi közel magához a művet vagy a kérdéseket, amelyeket az adott könyv felvet.” — tette hozzá Ildikó.

Ami biztos, hogy a csoporttársakkal való beszélgetés segíthet, hogy lényeges felismerésekhez jussunk önmagunkkal, viszonyulásainkkal kapcsolatban, s akár változtassunk is. Kérdés, hogy mely könyvek segíthetnek ebben. Mint Ildikótól megtudtuk, nincs „recept” arra, mi mire jó. A művek kiválasztásában őt például intuíciója segíti, de ami fontos: őt magát már nem érintheti meg az adott mű, nem kerülhet a hatása alá.

A terápia szótól nem kell megijedni. Gondoljunk arra, hogy amikor például egy anyuka otthon összebújva a gyerekével mesét olvas esténként — gyakran ugyanazt a történetet újra és újra —, s közben beszélgetnek róla, akkor a szülő tulajdonképpen a biblioterápiát alkalmazza, anélkül, hogy ez tudatosulna benne. És hogy valóban mennyire jól működik ez a módszer a gyerekeknél is, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre nagyobb igény mutatkozik rá az iskolákban. Számos intézmény felismerte már, hogy „A költő itt azt akarta mondani” típusú irodalomóra talán nem a legcélravezetőbb, s hogy egy biblioterapeuta segítségével sokkal inkább fejlődhet a gyerekek kreativitása, önismerete, elfogadó képessége, csökken az agresszió, a feszültség az osztálytársak között. S nem ez lenne az irodalom valódi célja?

Aki kedvet kapott ellátogatni egy ilyen különös és roppant izgalmas mű- és önelemzésre, az a jövőben ezt minden hónapban megteheti, hiszen a Bajza utcai olvasókör nem csupán egy alkalomra ült össze. A részletek itt találhatók meg.

(Pommelé, TataiTilde)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.