Állítólag minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Nos, ennek a kijelentésnek a boncolgatása messzire vezetne, viszont remekül párhuzamba állítható azzal a kevésbé közkeletű megállapítással, hogy minden jó könyv mögött áll egy szerkesztő. Korábban már megnéztük, hogyan kerül a kézirat a kiadóba, és ki az a lektor — lássuk tehát most azt, mit jelent könyvet szerkeszteni.

A szerkesztő az első elfogulatlan szem, aki a kézirattal találkozik. Érthető módon nem kötődik érzelmileg annyira a tartalomhoz, mint a szerző, szakszöveg esetén pedig „nem akad fenn” a kézirat szakmai megítélésén, mint a lektor.

Akkor mit is csinálhat a szöveggel? Röviden: bármit. Kicsit bővebben: bármit, amit a szerzővel el tud fogadtatni. Egy karakánabb személyiségű szerkesztő sem feledkezhet meg ugyanis arról, hogy a kézirat nem az ő szellemi munkája, tehát nem feltétlenül akkor végez jó munkát, ha gyakorlatilag újraírja a könyvet. Az azonban a szerkesztő dolga, hogy egységet formáljon a szövegből, tömörítse a mondanivalót ott, ahol szükségét érzi, vagy bővítést javasoljon, ha bizonyos részeket hiányosnak ítél. Gyakran megesik, hogy szerző és szerkesztő hetekig labdázik a szöveggel, mire megállapítják: tördeléskész a kézirat. Ilyenkor már a szerkesztő sem szereti annyira a könyvet, hiszen lehet, hogy már huszonötször olvasta el. Mégis át kell rágnia magát huszonhatodszorra is, mert előfordulhat, hogy az általa kihúzásra javasolt rész később utalásként visszaköszön a szövegben — így, önmagában már értelmét vesztve. Az ilyen hibákban az a jó, hogy garantáltan akkor ugranak ki, amikor a szerkesztő kézbe veszi a nyomdából érkezett, még ropogósan meleg könyvet…

Klasszikus szerkesztői feladat az egységesítés, minden szerkesztő vesszőparipája. Az ártatlan olvasónak talán fel sem tűnik, ha a huszadik századra való utalást az egyik oldalon arab számmal, a következőn rómaival látja, a szerkesztő azonban lelkesen veti rá magát az ilyen hibagyöngyszemekre. Lássuk be, az egységesítési feladathoz jó memóriával kell rendelkezni, hiszen az adott mondat karakterszintű értelmezésén túl egyfajta globális figyelem is szükséges — ez együtt pedig nem is olyan egyszerű mutatvány. Azért jegyzetelni a szerkesztőnek is szabad.

A szerkesztő néha korrektor is egyben, noha a két feladatkör nem egymás szinonimája. Ha azonban a kiadó vezetősége úgy ítéli meg, hogy nem tud/nem akar korrektort igénybe venni a kézirat helyesírási szempontból való rendbetételére, akkor bizony ez is a szerkesztőre hárul. A legtöbb szerkesztő a helyesírási hibákat akkor is javítja, ha tudja, hogy a kéziratnak lesz korrektora is, mondván, ha már egyszer észrevett egy hibát, miért ne javítaná, elkerülve azt a sajnálatos esetet, amikor az adott hiba két pad közül a földre esik, mert sem a szerkesztő, sem az utána következő korrektor nem javítja ki.

Ha a szerkesztő nem is minden esetben korrektor, garantáltan minden esetben pszichológus. Sok szereplő lelkivilágát kell ugyanis szem előtt tartania ahhoz, hogy végül elkészülhessen a nagy mű. Ezek közül a legfontosabb természetesen a szerző. Minden szerkesztő álma a kedélyes, együttműködő, a javításokhoz nyitott szívvel álló szerző, aki nem ül hetekig a szerkesztői javításokat tartalmazó kéziraton, aki nem ragaszkodik görcsösen még a lábjegyzet utolsó vesszőjéhez is, és akivel emberileg is megtalálja a közös hangot. Ha a szerző megbízik a szerkesztőben, aki — hozzá hasonlóan — szintén azon fáradozik, hogy a könyv a lehető legjobb legyen, akkor igazán nyerő párost alkothatnak. A főszerkesztő vagy a kiadóvezető is sokat tehet annak érdekében, hogy a közös munka viszonylag gördülékeny legyen, ha jól választ szerkesztőt az adott szerzőhöz. Egy első kötetes író szárnypróbálgatásait nagyban segítheti egy erőskezű, tapasztalt szerkesztő, aki viszont egy elismert koszorús költőnél már nem biztos, hogy beválna. A kutya-macska barátságból pedig ritkán születik jó könyv…

A szerkesztő a könyv íróján kívül együttműködik a korrektorral, a tördelővel, a tipográfussal, a műszaki szerkesztővel, a nyomdával, figyeli a határidőket, költségvetést készít az aggódó tulajdonosoknak, és — mindezek levezetéseként — névmutatót, ajánlót, fülszöveget, pályázati anyagot, és még ki tudja, mi mindent nem ír. És noha ezeket nem feltétlenül egyszerre és egy emberként teszi, azért azt talán sikerült érzékeltetnem, hogy a szerkesztői munka — minden közhiedelemmel ellentétben — korántsem unalmas foglalkozás.

 A sorozat további részei

Könyvkiadói ki kicsoda
A kiadó és a szerző egymásra találása
A lektor, avagy a kézirat ítésze
A tipográfus, a könyv tervezője
A tördelő, a szöveg formázója
A korrektor, avagy a helyesírás őre
A könyv — nem csak festék és papír
A borítókészítés alkímiája
Mennyi az annyi?
A könyveladás rejtelmei
Hogyan keltsük fel az érdeklődést?

A bejegyzés trackback címe:

http://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr1004184067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.