Többször kerültem már abba a helyzetbe, hogy amikor egy ismerősömnek elmeséltem, szövegek szerkesztésével, korrektúrázásával foglalkozom, gondolkodás nélkül rávágta: „Aha, szóval lektorálsz.” Nem, én nem lektorálok. Mindjárt elmagyarázom, miért nem.

Először is az Idegen szavak és kifejezések szótárához fordultam, hogy megtudjam, mi is a „probléma” a lektor szóval. A kötet három jelentést ad meg. Első értelmében idegen nyelvet oktató egyetemi vagy főiskolai előadóként definiálja. Második jelentése szerkesztő, vagyis az a személy, aki a kéziratokat elbírálja, esetleg kiadásra előkészíti (és nemcsak könyvkiadóban, hanem színházban, rádióban is!). Harmadik értelmezése pedig az a szakértő, aki a kiadásra benyújtott írásról véleményt mond. Itt már kezdtem sejteni, miért gondolhattak engem lektornak.

Csakhogy nem feltételeztem egyik ismerősömről sem, hogy betéve tudnának egy idegen szavak szótárát. Azt azonban tudtam róluk, hogy foglalkoznak fordítással. Ha egy kicsit utánanézünk, rögtön kiderül, mi is a feladata egy lektornak a fordítószakmában: olyan személy, aki a fordítást átolvassa, és a hibákat javítja. Hogy ehhez hozzánézi-e az eredeti kéziratot vagy sem, az a megrendelő döntése.

Ez a szerepkör a könyvkiadásban is megvan: fordított szövegek, két- vagy többnyelvű kiadványok esetében a lektor felel az idegen nyelv használatából fakadó hibákért. Időnként találkozhatunk az anyanyelvi lektor kifejezéssel is: ő az a személy, aki a használt idegen nyelvet anyanyelveként sajátította el — vagy legalábbis hosszabb ideje él külföldön —, így meg tudja ítélni, hogy az idegen nyelvi szöveg megfelelő-e.

Na de miért is van szükség lektorra magyar nyelvű könyvek esetében? Erre rávilágítanak a lektorál szó szinonimái: elbírál, véleményez. Ha egy kiadóhoz beérkezik egy kézirat, döntenie kell arról, érdemes-e megjelentetnie. Csakhogy minél szerteágazóbb egy kiadó profilja, annál valószínűbb, hogy a kiadóvezető nem tudja megítélni, szakmailag mennyire újszerű vagy éppen elfogadható a leadott mű. Ezért kéri fel a lektort, aki az adott szakterület elismert képviselője, hogy segítsen választ adni a „Kiadjuk-e?” kérdésre.

Lektorálás során elsősorban a szakmai hibákat kell jelezni. A lektor javasolhatja a kézirat átdolgozását, de fontos mérlegelnie, hogy ez a mű hány százalékát érinti. Azt is meg kell ítélnie, milyen a leadott anyag nyelvi-stilisztikai állapota, hiszen ha a kiadónak aránytalanul sokat kellene dolgoznia a kötettel, célszerűbb elutasítania a megjelentetést. A lektor a véleményét a lektori jelentésben foglalja össze. Ebben először röviden ismerteti a mű témáját, megítéli szakmai színvonalát, meghatározza a helyét a könyvpiacon, majd javaslatot tesz a kiadatásáról. Általában ezt követi egy hibajegyzék, amiben a konkrét javításokat sorolja fel.

Mint tudjuk, az ördög nem alszik, így felmerülhet bennünk, milyen jól el lehet vágni azzal a konkurenciát, ha negatívan ítéljük meg a kéziratát. Amennyiben a mű elsőre jónak tűnik, a lektor mégis elítélően nyilatkozik róla, a kiadóvezető elkezdhet gyanakodni. Általában véve is érdemes több lektorral dolgoztatni, mert különböző hibákat vehetnek észre, ezt azonban nem minden kiadó engedheti meg magának.

Minél szűkebb szakterületről van szó, annál valószínűbb, hogy a lektor és a szerző ismerik egymást. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy a lektor nem feltétlenül tud pártatlan maradni. Tudományos folyóiratoknál éppen ezért — külföldi mintára — sokszor kettős vagy dupla vak lektorálást alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy a lektorálásra leadott tanulmányon sehol nincs feltüntetve, ki a szerzője, és sem a lektor, sem a szerző nem tud a másikról. Könyvek esetében ezt a gyakorlatot nem igazán alkalmazzák, mert fontos, hogy a lektor utána tudjon nézni a szerző korábbi munkásságának, és meg tudja ítélni, a vizsgált mű mennyiben hoz újat. Vak lektorálásról akkor beszélünk, amikor a lektor tudja, ki a szerző, de a szerző nem tud a lektor személyéről. 

A (jól végzett) lektori munka fizetsége a lektori díjon felül általában egy — vagy megegyezés szerint több — példány a megjelent műből. Amíg azonban a lektor kezébe veheti a kész könyvet, még több hónapos munka vár a kiadóra, azon belül is következő szereplőként a szerkesztőre.

 

A sorozat további részei

Könyvkiadói ki kicsoda
A kiadó és a szerző egymásra találása
A könyvkiadás lelke, a szerkesztő
A tipográfus, a könyv tervezője
A tördelő, a szöveg formázója
A korrektor, avagy a helyesírás őre
A könyv — nem csak festék és papír
A borítókészítés alkímiája
Mennyi az annyi?
A könyveladás rejtelmei
Hogyan keltsük fel az érdeklődést?

A bejegyzés trackback címe:

http://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr654084910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.