A kérdés eredendően úgy merült fel, hogyan választunk olvasnivalót. Elindult azonban egy gondolat, vajon sokan miért nem olvasnak egyáltalán. A magyar kultúra napja után rendhagyó, de nem szándékoltan ünneprontó módon ezzel foglalkozunk.

A válasz a nemolvasásra persze egyértelmű, sőt túlságosan egyszerű, ahogyan a szokásos kávészünetben zajló mini közvélemény-kutatásban részt vevő kollégám gondolkodás nélkül megválaszolta: „mert kényelmesebb a televízió és a számítógép”. Ennyi.

A kérdésen ilyen formában szépen napirendre is tértünk, mert hát a számítógép és a televízió tényleg könnyű szórakozást nyújtanak. A témát azonban aktiválta a HVG rövid, de érdekes híre: a KSH gyorselemzést jelentetett meg „Fókuszban a szabadidő” címmel arról, mivel töltik az emberek az IDŐt. Az a szerencsés együttállás, hogy már egy hete kerestem az időmérleg szót a nyelvem hegyén, a KSH honlapra vezetett.

Kiderült, hogy napi négy és fél órában csinálunk azt, amit csak akarunk, és — meglepetést nem okozva — a szabadidő több mint felét a képernyő előtt töltjük. Ezzel az átlagosan 152 perccel napi 20 perc olvasást tudunk szembeállítani. Azon még elmélkedem egy darabig, vajon a képernyő előtti olvasás melyik kategóriába tartozik. A magyar kultúra napjára visszautalva muszáj néhány szót „vesztegetnünk” arra is, hogy kulturális és sportrendezvények látogatására napi 3 perc jut átlagosan. Ilyesmivel az emberek 2%-a foglalkozik egyáltalán. Tudjuk, hogy az átlag és a statisztika elfedi a valóságot, de térjünk vissza a blog tematikájához egy újabb elszomorodás céljából.

Az elmúlt évtizedben az olvasásra fordított idő is csökkent (24-ről 20 percre) és az olvasók aránya is. A 2009/2010-es adatfelvételkor a 15—74 éveseknek csak a 26%-a olvasott.

Ismeretes, hogy a könyvolvasó besorolás eléréséhez elegendő (lenne) évente egyetlen könyvet elolvasni. A bevezetőben említett alapkérdésünk, mit és miért éppen azt olvassuk, inkább a rendszeres könyvolvasókat érinti. Rendszeres könyvolvasónak a szakirodalom azt tekinti, aki évente legalább tizenkét könyvet, átlagosan havonta egyet elolvas.

Tudni kell, hogy a könyvolvasás még mindig van akkora érték, hogy egy felmérés a valóságnál kedvezőbb képet mutasson. Ugyanakkor magánbeszélgetésben sokan bevallják, hogy nem igazán olvasnak. Aki tanul, az legalább tankönyvet, szakirodalmat mindenképpen vesz a kezébe — de mi van az egyáltalán nem olvasókkal? Ha valaki ír, de nem olvas, vajon mondhatjuk, hogy félanalfabéta? És vajon értő olvasás nélkül (hála a piktogramoknak) simán boldogulhatunk akár az életben?

A helyzetet semlegesen is felfoghatjuk: az emberek egy része szokott olvasni, másik része nem, a világ egyensúlyban van. És nem feltétlenül kell temetni a múltat, hiszen ez érvényes az ifjúságra is. Szóval ne sírjunk, inkább örüljünk: Magyarországon a 15—74 éves korosztály negyede szokott olvasni!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.