Az átlagember három esetben találkozik azzal a kérdéssel, hogy mit kellene kiadni: 1. írt egy könyvet; 2. X. témáról olvasna; 3. Y. szerzőre kíváncsi magyarul. Egy könyvkiadó élete azonban másról se szól, minthogy keresi erre a kérdésre a válaszokat.

Úgy tartják, világviszonylatban Magyarországon a legnagyobb az egy főre jutó írók száma. Így aztán nem csoda, hogy a kiadókba nap mint nap küldenek/visznek be remekműveket. Szintén nem túl meglepő módon ezek nagy részét a kiadók el is utasítják. A probléma többrétű. Nem csak arról van szó, hogy hatalmas mennyiségű kézirat áll rendelkezésre; az sem mindegy, ezek milyen minőségűek, vagyis mennyit kell még dolgoznia velük a kiadónak; mennyire újszerű a téma; mennyire eladható a szerző (ismert név-e); és mennyire illik az adott kiadvány a kiadó profiljába.

Ha már az ember megírt valamit — különösen, ha az nagyobb volumenű —, hajlamos abba a hibába esni, hogy tökéletesnek gondolja művét, és úgy hiszi, kapkodni fognak utána az olvasók. Ám ez sokszor nincs így. Mielőtt kiadót keresnénk legújabb irományunknak, érdemes a fentieket mérlegelni. A tartalom sokszor csak szűk kör számára lehet érdekes, ilyen például egy család életének története (kivéve persze, ha nem éppen valamelyik híres ember családjáról beszélünk). Ilyenkor kerülnek előtérbe az olyan kiadók, amelyek kis példányszámban, minimális szöveggondozással bármilyen könyvet kiadnak — ha a szerző megfizeti. Ezek a könyvek azonban részben a kis példányszám, részben a rájuk fordított energia mennyisége miatt többnyire nem fognak a nagyobb könyváruházak polcaira felkerülni.

Ha még mindig bízunk abban, hogy a könyvünk bestseller lesz, érdemes a szóba jöhető kiadók listáját végiggondolni. Fontos, hogy a könyv illeszkedjen a kiadó profiljába: egy szótárkiadóhoz ne vigyünk be regényt, a mesekönyvünket pedig lehetőség szerint ne egy szakkönyvkiadóval próbáljuk kiadatni. A sikeres szerződésig rögös az út, a szerzők többségének számos elutasításban van része — sokszor ez ki sincs mondva nyíltan, hiszen választ sem kapnak megkeresésükre. Ugyan műfajfüggő a dolog, de érdemes figyelni a pályázati lehetőségeket. Nemcsak az segíthet, ha a konkrét mű kiadásához sikerül támogatást szerezni, hanem az is, ha mondjuk egy regényszerző helyezést ér el valamelyik novellapályázaton, hiszen ezzel bizonyítja rátermettségét, és nagyobb eséllyel indul egy kiadónál.

Hazánkban manapság nem igazán lehet főállású íróként megélni. Korunk nagyjai is jobbára rendelkeznek egyéb pénzkereseti lehetőségekkel, legyen az cikkírás, szerkesztés vagy bármi más. A tengerentúlon ez egészen másképp van. Persze elég csak abba belegondolni, mennyivel nagyobb piaca van az angol nyelvű irodalomnak: ha csak az anyanyelvi beszélőket nézzük, 25—30-szor annyian vannak, mint a magyarok, és akkor még nem beszéltünk az angolt hivatalos nyelvként használó országok lakosaitól kezdve az idegen nyelven olvasó nyelvtanulókig terjedő potenciális olvasótáborról. Nem csoda, hogy a szerzők és a kiadók kapcsolata is egészen más, mint Magyarországon. Amerikában sokan irodalmi ügynökségeket bíznak meg, akik képviselik a szerzők érdekeit, tárgyalnak a kiadókkal, és a legelőnyösebb szerződést igyekeznek tető alá hozni. A magyar kiadók csak annyiban találkoznak ezzel a gyakorlattal, hogy ha egy könyvet le szeretnének fordíttatni, akkor nem a szerzővel kell a jogokról tárgyalniuk, hanem az ügynökséggel. Irodalmi ügynökségek hazánkban is vannak, azonban jobbára a külföldi ügynökségekkel tartják a kapcsolatot, (nyelvi) közvetítőként szolgálva köztük és a magyar kiadók között.

Nemcsak a könyv írójának, hanem a fordítónak is vannak szerzői jogai, hiszen szellemi alkotást hoz létre. A jogok átengedéséről és ennek feltételeiről a kiadó és a jogtulajdonos szerződésben állapodik meg. Hogy a szerző előre kap pénzt a kéziratért, az eladott példányok után részesedik bizonyos százalékban, esetleg mindkettő, vagy éppen egyik sem, és még ő fizet a kiadásért, az mind-mind megegyezés kérdése. Ahogy az is, hogy a szerkesztő milyen változtatásokat hajthat végre a szövegen, milyen lesz a könyv tipográfiája, vagy épp milyen kép lesz a borítón — de ezek a kérdések már sorozatunk további részére tartoznak.

 

A sorozat további részei

Könyvkiadói ki kicsoda
A lektor, avagy a kézirat ítésze
A könyvkiadás lelke, a szerkesztő
A tipográfus, a könyv tervezője
A tördelő, a szöveg formázója
A korrektor, avagy a helyesírás őre
A könyv — nem csak festék és papír
A borítókészítés alkímiája
Mennyi az annyi?
A könyveladás rejtelmei
Hogyan keltsük fel az érdeklődést?

A bejegyzés trackback címe:

http://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr83534495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.