A regény címe felháborítónak tűnhet a könyveket szerető emberek számára: milyen ember lop el egy könyvet? A könyvet olvasva súlyosabb problémákkal kerül szembe az olvasó. A végére pedig szinte együtt örül Liesellel, a könyvtolvajjal, amikor „hozzájut” egy újabb izgalmas olvasmányhoz.

Markus Zusak: A könyvtolvaj. Fordította: M. Nagy Miklós. Budapest, Ulpius-ház, 2010. 598.

A történet a náci Németországban játszódik, a narrátor maga a Halál. Már ez a tény is felettébb érdekessé teszi a könyvet. Ráadásul a narrátorunk nagyon szimpatikus, nem a megszokott mogorva Kaszás. Megindítóan, szinte sajnálkozva beszél munkájáról, valamint nagyon szépen illusztrálja az egyes „eseteit” a szivárvány összes színével.

A szerző témaválasztása sablonosnak tűnhet, kismillió regény foglalkozik a II. világháború borzalmaival. Ez a könyv annyiban más, hogy itt a főszereplők nem zsidók vagy nácik, ahogyan azt megszokhattuk, hanem egyszerű, dolgozó/dolgozni próbáló, visszahúzódó német emberek. Liesel és az őt befogadó család is ezek közé tartozik. Igyekeznek háttérben maradni, csak a túlélés érdekében vesznek részt a náci társadalom eseményeiben, miközben a pincéjükben egy zsidót bújtatnak.

A történet elején meghal egy kisfiú, Liesel öccse. A 9 éves lány a fiú temetésén lopja el az első könyvet, A sírásó kézikönyvét — ez roppant érdekfeszítő olvasmány lehet egy olvasni szinte egyáltalán nem tudó kislánynak. Miért is lop könyvet egy kislány, aki nem is tud olvasni? Itt még csak egy emléket szeretne öccse temetéséről, tulajdonképpen nem a könyv a lényeg, ha a sírásó egy tollat hagy el, azt is magával vitte volna. Ezzel a véletlennel indul a könyvtolvaj „karrierje”.

A kommunista nézeteket követő anya nevelőszülőknél hagyja lányát, hogy menekülni tudjon a rendszer elől. Hans és Rosa fogadják be Lieselt. Hans csupa szív, nagyrészt munkanélküli szobafestő, aki minden éjjel felkel a kislányhoz, amikor annak rémálmai vannak. Olvas neki a lopott könyvből (érdekes esti olvasmány egy gyerek számára), s közben megtanítja az olvasás művészetére. Rosa nem ilyen kedves, bár a maga módján szereti Lieselt. Beíratja iskolába, ahol a lány barátokat szerez, fejleszti tudását; iskola után pedig magával viszi azokhoz a házakhoz, ahová a frissen mosott és vasalt ruhát szállítja.

Liesel a következő könyvet egy náci könyvégetés alkalmával szerzi meg, legújabb szerzeményét a tűzből menekíti ki. Közben két könyvet nevelőszüleitől is kap, illetve egyre ügyesebben lop a polgármester házi könyvtárából. Az első lopással ellentétben itt már a nagybetűs tudásszomj vezeti a kislány kezét, aki már nemcsak olvas, hanem ír is.

Számomra a legérdekesebb könyv a könyvben, amit Liesel a pincében bújtatott zsidótól, Maxtől kap. Miért érdekes és figyelemfelkeltő? Max egy ízben a Mein Kampf című híres-hírhedt könyv segítségével menekül meg a haláltól. Majd a pince fogságában a lapokra írt borzalmakat lekaparja, és ezekre az oldalakra rajzol és ír egy csodálatos, szívmelengető történetet Liesel számára.
Itt felmerült bennem, hogy egy német zsidó miért angol nyelven írt, a kötetben ugyanis a könyvet ábrázoló illusztrációkon a szöveg angol nyelven van (képaláíráson szerepel a magyar fordítás). Ezt elég komoly hibának érzem a szerző és a kiadó részéről, de a történet ettől még nem veszít értékéből.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a nem kis terjedelmű, de mégis lendületes, elgondolkoztató történetet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.